Videó

“Lakótelepi gyerek” volt, most a jövő energiáján dolgozik a magyar fizikus

Ha sikerül a fúzió titkát megfejteni, több százezer évre elegendő energiát lehet majd előállítani.

Köllő Zoltán a világ jelenlegi legnagyobb fúziós reaktorában végez kísérleteket Nagy-Britanniában. Az úgynevezett Culham Centre for Fusion Energy csapatának tagjaként azon dolgozik, hogy a vészesen fogyó hagyományos energiaforrások helyett más lehetőséget találjanak.

Zolival, vagy, ahogy én ismerem, Káosszal drámatagozatra jártunk együtt a budapesti Vörösmartyba – jó értelemben vett csodabogárnak számított, bejáratos volt a fizika szertárba, ahol állandóan bütykölt valamit, még egy távírót is felújított.

Aztán fizikatanár lett belőle, a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban tanított, amikor egy internetes hirdetésre jelentkezve bekerült a debreceni Atommagkutató Intézet egyik programjába. Innen Németországba vitt az útja, ahol nemrég fejezte be a doktoriját, fél éve pedig a világ legnagyobb fúziós reaktorában dolgozik.

A 24.hu Angliai Magyarok oldalának arról is beszélt, mikorra sikerülhet megszelídíteni a fúziót, és hogy valóban kimeríthetetlen energiaforrás lehet-e.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik