Nagyvilág

Katalin hercegnő melltartó nélkül flörtölt Bonddal – de az ügynök magyar felesége nem hagyta annyiban

Persze azért nem olyan meglepő, hogy Katalin ruhája helyett én máson legeltettem a szemem a bemutató alatt. Ugye.

Pár éve, az egyik magyarországi televízió hírszerkesztőségében ücsörögve nem gondoltam, hogy idén a vörös szőnyegen sétálok majd be a Royal Albert Hallba a britek egyik – nyugodtan kijelenthetjük – nemzeti büszkeségének világpremierjére.

Nem mintha fanatikus rajongója lennék a James Bond-filmeknek, de az az áhítat és egyöntetű rajongás, ami az ügynökfilmet az Egyesült Királyságban körülveszi, az itt töltött évek alatt rám is átragadt.

Persze azért annyira nem, hogy minden korábbi részre utaló referenciát megértsek a hétfői Spectre című legújabb epizódból, de ettől még nem éreztem rosszul magam. Én bevallom töredelmesen, izgatott voltam, és lehet, hogy mostanában ezt nem divat elismerni, élveztem a felhajtást, és hogy ott lehettem. Látszik.

A Spectre világpremierjén
A Spectre világpremierjén…

Megérkezve a Royal Albert Hallhoz, egyértelművé vált, hogy valószínűleg ez a világ leghosszabb red carpetja, amit valaha filmbemutató előtt leterítettek – hosszan kígyózott a bejárat irányába, és hömpölygött rajta a tömeg. Nem a rajongók, hanem a vendégek sorakoztak – azt a hatást keltve, mintha nem is lenne ez a vetítés annyira exkluzív.

Az épületben ez az érzés csak tovább fokozódott – csokornyakkendős, öltönyös és kisestélyis hölgyek-urak sorakoztak kóláért és pattogatott kukoricáért, mint a moziban. Végül is, ott voltunk.

Forrás: Erdélyi Angelika/24.hu
Forrás: Erdélyi Angelika/24.hu

 

Forrás: Erdélyi Angelika/24.hu
Forrás: Erdélyi Angelika/24.hu

Odabenn már jó előre el kellett foglalni a helyünket, de a hatalmas mozivásznon a folyamatos élő közvetítésnek köszönhetően élőben követhettük a kinti eseményeket, legfőképpen a hercegi pár, Katalin és Vilmos érkezését.

Forrás: Erdélyi Angelika/24.hu
Forrás: Erdélyi Angelika/24.hu

Ekkor történt meg az ominózus eset, amin a brit média csámcsog. Először is, hogy Katalin melltartó nélkül érkezett – érdekes, én csak a ruháját csodáltam…De simán lehet, hogy nőknek és férfiaknak nem ugyanaz az élményük az estéről.

A királyi család tagjai először civil szervezetek képviselőit köszöntötték, olyanokét, amelyeket a film premierjével támogatnak. Aztán a film alkotóival fogtak kezet, szépen sorban, vagy száz emberrel.

Végül elérkeztek a Spectre főszereplőihez, először a Bond-lányokhoz, majd úúúú, Daniel Craighez, ahol Katalin meg mert engedni egy szélesebb mosolyt is.

London, 2015. október 26. Katalin cambridge-i hercegnõ, Vilmos cambridge-i hercegnek, a brit trónörökös elsõszülött fiának felesége beszélget Daniel Craig angol színésszel (j) és Sam Mendes angol rendezõvel a legújabb James Bond-film, A Fantom visszatér (Spectre) világpremierje elõtt a londoni Royal Albert Hallban 2015. október 26-án. (MTI/AP/Pool/Alan Davidson)
(MTI/AP/Pool/Alan Davidson)

Ez az a jelenet, amin a brit média azóta is pörög – hogy milyen jól elnevetgéltek egymással, a hercegnő és Bond.

Van olyan lap, amely szerint ekkor lépett közbe hátulról Daniel Craig magyar származású felesége, Rachel Weisz, aki egy hatalmas öleléssel jelezte, hogy el a kezekkel. De talán az is lehet, hogy a 45 éves színésznő csupán büszke volt 47 éves párjára.

Daniel Craig magyar származású feleségével Rachel Weisszel Forrás: Alan Davidson/Daily Mail NMA Royal Rota
Daniel Craig magyar származású feleségével Rachel Weisszel Forrás: Alan Davidson/Daily Mail NMA Royal Rota

Egyébként kiderült, nemcsak Katalin rajong James Bondért, hanem Harry is, aki egy közelben várakozó riportertől kölcsönvett egy tollat és autogramot kért az ügynököt alakító színésztől a programfüzetére.

Harry herceg autogramot is kért a 007-estől Forrás: Nunn Syndication/Polaris
Harry herceg autogramot is kért a 007-estől Forrás: Nunn Syndication/Polaris

A royalok ezután beléptek a moziterembe, ahol a közönségnek fel kellett állnia a köszöntésükre. Miután pedig a film alkotóit és a színészeket a színpadra hívták és bemutatták, elkezdődött a vetítés.

Az első gondolatom az volt, hogy a végére valószínűleg megsüketülök, de aztán a figyelmem gyorsan a filmre terelődött. Akciók, nők, krimi, humor, sárm és szex – minden, ami James Bond, az a Spectre-ben benne van. Csak annyit árulok el, hogy a korábbi Bond-filmekből már ismert és visszatérő karakterrel küzd a brit titkosszolgálat 007-ese.

A Spectre a 24. Bond-film a sorban, Craignek pedig ez volt a negyedik ügynök-alakítása. A mostani részben minden idők legidősebb Bond-hölgyével is összehozza a sors – akit az 51 éves Monica Bellucci játszik. A főbb női karakter Lea Seydoux, Miss Moneypennyt pedig a már jól ismert Naomie Harris alakítja.

Daniel Craig és a Bond-lányok, Lea Seydoux (bal) és Monica Bellucci (jobb) Forrás: James Bond Twitter
Daniel Craig és a Bond-lányok, Lea Seydoux (bal) és Monica Bellucci (jobb) Forrás: James Bond Twitter

Ez volt az első alkalom, hogy az új Bond-film a flancos-celebes londoni premierrel egy napon került a mozikba Nagy-Britannia-szerte. I enjoyed it!

Olvasói sztorik