Nagyvilág

Világszenzáció: egy magyar fotós ritka felvétele

rókacápa (rókacápa)
rókacápa (rókacápa)

Egy rókacápa szülését kapta lencsevégre élőben Kaszó Attila, magyar származású fotográfus – a fénykép a tudósok szerint egyedülálló a világon. A honlapja szerint Ausztráliában élő természetfotós korábban több díjat is nyert munkájával.

Az éppen utódát világra hozó rókacápát Kaszó még 2013-ban egy kutatómerülés alkalmával fotózta le – olvasható a BBC weboldalán. A kép mostanában jelent meg a Coral Reefs nevű szaklapban, és tudományos körökben többen is megerősítették, hogy valószínűleg ez a valaha készült első felvétel, amelyen a faj egyik példányának szülése látható.

A kutatás vezetője még ennél is tovább ment – szerinte egyetlen óceánban élő fajról sem készült még hasonló felvétel. A chesteri egyetemen dolgozó Dr. Simon Oliver a BBC-nek azt mondta, ez volt karrierjének egyik legizgalmasabb pillanata.


Fotó: Kaszó Attila

„Egy szokásos felmérésnek indult – kinn voltunk minden nap, megfigyeléseket végeztünk” – emlékszik vissza a kutató. „A csapat egyik tagja Kaszó Attila fotós lefényképezte a cápát, és amikor az előhívás után megmutatta nekem a képet, majd kiugrottam a bőrömből.”

Dr. Oliver és csapata a Fülöp-szigeteken egy úgynevezett tengeralatti fenékhegyet (seamount) tanulmányozott, ahova a rókacápák a kutatók eredeti elképzelése szerint tisztálkodni jártak. Megfigyeléseik szerint a kisebb halak itt rágcsálták le róluk a parazitákat.

A brit egyetem kutatója szerint azonban „most úgy tűnik, ez a hely nem csupán a cápák tisztálkodó helye, amely már önmagában is nagyon fontos, hanem kölykedző terület is a faj számára. Sok várandós nőstény cápát láttunk ugyanott, így nem hiszem, hogy ez egyedi eset lett volna.”

A kutatók azt szeretnék elérni, hogy a helyet védetté nyilvánítsák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik