Nagyvilág

Cukiság – Trick or Treat, avagy így Halloweenoznak az angliai magyar családok

A Halloween kelta eredetű pogány ünnep - az úgynevezett Samhainhoz kötődik, amellyel a kelták a nyár végét ünnepelték. A közhidelem szerint ezen a napon a világ és a túlvilág közötti határ elhalványul - és a túlvilági lények akár meg is látogathatják az embereket. A katolikusok egy nappal később, november elsején ünneplik a Mindenszenteket. A pogány és a keresztény ünnepet először IV. Gergely pápa rendeletére hozták közel egymáshoz, a katolikus egyház ezzel a lépéssel próbálta meg a nem keresztény ünnepeket felszámolni.  

Elsősorban az angolszász világban elterjedt, hogy október 31-én a gyerekek ijesztő jelmezekbe öltöznek, töklámpást faragnak és este Trick-or-Treat-ezni indulnak a szomszédokhoz – vagyis édességet kérnek, és ha nem kapnak, “csalnak”, valamilyen csínyt követnek el.

A Halloweenozás sokáig csak az Egyesült Államokban volt elterjedt, de néhány éve az Egyesült Királyságban is újra felkapták, így október 31-én – vagy már előtte is – mindenki jelmezes partikat rendez, tököt farag, kidekorálja a házat. Este pedig boszorkányok, csontvázak, szellemek lepik el az utcát, akik vödörrel a kezükben mindenhova becsengetve édességet gyűjtenek.

Magyarországon a Halloweenozás talán nem ennyire elterjedt, de az angliai magyarok közül sokan átvették ezt a szokást, és beöltöztetik gyerekeiket. Megkértük őket, küldjenek a 24.hu Angliai Magyarok oldalának fotókat és üzeneteket.

 

Andreáknál mindkét “fiú” készült a Halloweenra. A 24.hu-nak azt írta:

Az idén még csak itthon várjuk a csokiért érkezőket, de jövőre már mi is ringbe szállunk.

Andrea Kiss

 

Juliannáéknak Herefordshire-ben az idei lesz az első közös Halloweenjuk.

Tök faragással, halloweeni muffin sütéssel, lakásunk feldíszítésével telik…Mór baba első jelmeze Frankenstein. Jövőre pedig ellátogatunk a gyerekeknek szervezett halloweeni rendezvényre. Most csak 11 hónapos, emiatt még korainak tartjuk.

julianna szunyog 3

 

julianna 4

 

Anitáék nemcsak tököt faragtak, de festettek is.

anita 3

 

anita 1

 

És egy állatfarm baba Halloween-partiján is jártak…

anita 4

 

Ő pedig Anita barátnőjének kisfia – kicsi Joda fénykarddal…

anita 5

 

Alízéknál ez lesz a Halloween-jelmez, de ahogy írja, jövőre már ők is “nagyosban” nyomják.

aliz 2

 

aliz

 

Halloween-dekorációk Adától, Caméliától, Nikkitől és Máriától.

ada

 

camelia

 

nikki harrow 4

 

mária rácz

 

Vivien még boszorkányujjat is sütött.

vivien 3

 

És felpróbálták a Halloween-jelmezeket is…

vivien 2

 

vivien

 

Dóráéknál ez lesz Rose-May első Halloweenja.

Sajnos Magyarországon töltjük, de azért lesz beöltözés és fotó az utókornak. Csináltam neki kis tütüt, és már kész is van. Ez volt a próbafotózás.

dora

 

Zsófi és kislánya szintén baba Halloween-partin jártak.

Tavaly boszorkány volt, idén zombi. Itthon feldíszitjük a házat, és cukorral, csokival várjuk a szomszéd gyerekeket.

zsófia

 

Éváék már múlt héten kifaragták a halloweeni tököt.

eva

Margóéknál a kicsi, aki decemberben lesz kettő, játszóházban festett és faragott, a nagyobbik, 15 éves Halloween-buliba készül.

margó

 

margó 2

Mindenkinek köszönjük a fotókat, és jó Halloweenozást!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik