Nagyvilág

Kígyót melengetett a keblén a kétéves kislány

piton (Array)
piton (Array)

Szülei rendszeresen megengedik a kétéves brit kislánynak, hogy egy négyméteres pitont puszilgasson és ölelgessen – pedig könnyedén lenyelhetné a gyermeket, egyben!

A világ egyik legveszedelmesebb ragadozója erőfeszítés nélkül képes arra, hogy egy kisgyereket egyben bekapjon – de a kétéves Alisha-Mae egyáltalán nem fél a négy és fél méter hosszú burmai pitontól.

Sőt, szereti ölelgetni az állatot – szülei pedig boldogan engedik ezt.

A burmai óriáskígyót, amely először összeroppantja áldozatát, majd lenyeli azt, sokszor mutatják be fotókon úgy, hogy egy egész malacot, őzet vagy éppen aligátort nyel le. De Rob Cowan és mennyasszonya, Stacey számára ezek az élőlények családtagnak számítanak – írja a Daily Mail.

A bradfordi párnak 19 kígyója van, amelyek közül a már említett burmai piton a legnagyobb – ők csak Austinnak becézik a ragadozót. 35 éves gazdája szerint a nyolcéves csúszómászó, amely egyébként több mint nyolcvan kilót nyom, csak egy „kedves óriás”, amely szeret a hátsókertben ejtőzni.

„Az emberek nem hiszik el, milyen barátságos és engedelmes állat” – teszi hozzá Mr. Cowan. „Tényleg családtagnak számít. Minden este, mielőtt Alisha-Mae és a tízhónapos bátyja, Cameron lefekszenek, először a kígyók szobájába megyünk jó éjszakát kívánni nekik, legutoljára Austinnak, aki mindkét gyermek kedvence.”

A család legtöbb kígyója egeret és patkányt eszik, de Austinnak és egy másik nagyobbacska nőstény anakondának kicsit többre van szüksége, hogy jól lakjanak – ezért ők nyulakkal és guineai malacokkal táplálkoznak.

Mr. Cowan szerint a kígyók jó háziállatok.

„A gondatlan tulajdonosok miatt van rossz hírük. A legtöbb háziállatként tartott kígyó jó természetű és nagyszerű kézben tartani őket, de ha a tulajdonos soha nem veszi ki őket a ketrecből, akkor az állatok sem tudják megszokni, hogy fogják őket” – magyarázza.

A gazda szerint a harapás ritka.

„Minden állat harap – a hörcsögök a harapásukról ismertek.”

Klare Kennett, az egyik brit állatvédő szervezet képviselője elmondta, hogy a kígyót tartóknak „rendkívül óvatosnak kellene lenniük a gyerekek körül. Mi biztosan nem tanácsolnánk, hogy a gyerekeket felügyelet nélkül hagyjuk egy burmai pitonnal. Az óriáskígyók képesek megölni őket.”

A burmai piton átlagosan 3-4 méteresre nő meg, de vannak közöttük hétméter hosszúak is. Nem mérges kígyók, ehelyett zsákmányukat éles hátsó fogaikkal ragadják meg, testüket köréjük csavarják és halálra szorítják őket, mielőtt egyben lenyelik.

A pitonok állkapcsa nagyon szélesre nyílik, vagyis a kígyó képes a fejénél négyszer-ötször szélesebb állatot is bekapni. Patkányokkal, malacokkal, kecskékkel táplálkoznak, de már fényképeztek le olyan jószágot is, amely egy aligátort akart lenyelni. 30 percig képesek víz alatt maradni és a fákra is felkúsznak, ha kell.

Nagy-Britanniában a pitonok nem tartoznak a veszélyes vadállatokról szóló törvény hatálya alá, vagyis bárki vehet egyet egy állatkereskedésben 130 fontért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik