Nagyvilág

Aggódik a súlya miatt? Lehet, hogy csak készen áll a babára!

Diéta (Array)
Diéta (Array)

Ha egy nő diétára adja a fejét, azt is jelentheti, hogy ki van éhezve az anyaságra – állapították meg kutatók.

Egy tanulmány szerint a nők akkor bosszankodnak legtöbbet a kilóik miatt, amikor a legtermékenyebbek – írja a brit Daily Mail mai számában.

A szakemberek arra jutottak, hogy ovuláció idején a nők annyira vonzónak szeretnének mutatkozni, hogy kevesebbet esznek.

Az amerikai kutatás illeszkedik a korábbi felmérések sorába, amelyek szintén arra jutottak, hogy a nők viselkedése megváltozik, amikor a teherbeesés esélye magas.

A hónapnak abban a szakában a nők általában divatosabban öltöznek, kihívóbb ruhákat viselnek és a tekintetük is gyakrabban kalandozik el. Állítólag még a járásuk is megváltozik a termékenység idején.


Fotók: Thinkstock

Korábban a tudósok azt gondolták, az ovulációhoz köthető magatartásbeli változásoknak kizárólag biológiai okai vannak, de a legfrissebb tanulmány azt mutatja, hogy a nők tudatosan is próbálnak vonzóbbnak mutatkozni a hónap bizonyos részeiben.

Három kísérlet közül az elsőben 22 fiatal nőt kérdeztek meg arról, hány kilót szeretnének leadni – akkor, amikor ovuláltak, és akkor, amikor a termékenységük mértéke alacsony volt. A Personality and Social Psychology Bulletin nevű szaklap riportja szerint termékenység idején a nők jóval több kilót akartak veszíteni, mint a hónap többi szakában.

Egy második tanulmányban ennél is több nőt vizsgáltak, beleértve olyanokét is, akik fogamzásgátlót szednek. Itt is azt állapították meg a kutatók, hogy a súllyal való elégedettség változott a peteérés függvényében – de csak azoknál, akik nem szedtek tablettát. Mivel a fogamzásgátló leállítja az ovulációt, a tudósok arra következtettek, hogy az azt nem szedő nők esetében a hormonok havi ingadozása befolyásolhatja a kilóik felett érzett boldogságukat vagy éppen aggodalmukat.

Végül az utolsó kísérletben arra jutottak a szakemberek, hogy nemcsak a hormonok hullámzásának lehet szerepe a súlyproblémák miatti félelmekben.

Itt házas asszonyokat kérdeztek két héten át minden nap arról, mennyire aggódnak a külsejük miatt, illetve hogy kevesebbet esznek-e. Az eredmény ebben az esetben is mutatott összefüggést a magas termékenységi időszakok és a kalóriák számolása között – de csak azoknál a nőknél, akik számára egyébként is fontos tényező volt a megjelenés.

A dallasi Southern Methodist Egyetem szakemberei, akik a tanulmányt írták a kísérletekből azt vonták le, hogy a nők alkalmazkodnak ahhoz az ideológiához, hogy a vékony a szép.

Több más korábbi kutatás is azt állapította meg, hogy a nők és sok nőstény állat is kevesebbet esznek, amikor a termékenységi esélyeik magasak. De a jelenséget eddig kizárólag a párkeresési ösztönökkel magyarázták a szakemberek, nem pedig a tudatos diétával.

Habár az egyik kutató, Andrea Meltzer most is arra figyelmeztet, hogy a legújabb eredmények sem ássák alá a fenti teóriát.

„Inkább plusz egy magyarázatot szolgáltatnak arra, hogy miért akarnak a nők kevesebb kalóriát bevinni a legtermékenyebb időszakukban: az eleve meglévő (biológiai – a szerk.) motivációs faktor összekapcsolódik a nők megjelenésére vonatkozó kulturális sztenderdekkel, és ezért egy részük tudatosan is odafigyel arra, hogy peteérés idején vonzóbb legyen.”

Dr. Meltzer szerint előfordulhat, hogy az eredményeket fordítva is lehet magyarázni – vagyis ahelyett, hogy a nők visszavesznek az evésből peteérés idején, inkább többet esznek akkor, amikor egyáltalán nem termékenyek, és amikor menstruálnak. Habár ennek kicsi a valószínűsége – teszi hozzá a kutató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik